Nyári élményem, az állatkert:
1992 nyarának egy fontos történését mesélem most el….
Öt éves voltam, előttem az élet, gondoltam. Apu jött értem az oviba. Már nagyon vártam, hogy együtt legyünk. Apukám tanár, így nyugodtan végigszórakozhattuk a nyarat, így együtt, minden gond nélkül. Első dolgunk haza vezetett, ahol a szüleimmel közösen megünnepeltük, hogy vége egy újabb óvodai évemnek. Megint nőttem egy nagyot. Nem voltam már nagyon kis gyerek. Már egy kicsit nagyobb voltam egy nagyon kis gyereknél. Tulajdonképpen a szüleim is észrevették rajtam ezt a dolgot, jutalomból el is vittek az állatkertbe. Bár Apu azt mondta, hogy jöjjenek el az emberek, ha meg akarnak nézni engem, azért mégis elmentünk. Sokféle aranyos állatot láttunk: tigrist, zebrát, kecskét, oroszlánt meg ilyesmiket. Elefántot is. Legjobban azonban a pingvin tetszett, Apukám egy verset is tanított nekem, ami a pingvinekről szól: Azt mondják a pingvinek, elég a frakk ing minek? A teve nem tetszett, szerintem elég büdösek voltak szegények. Továbbá nem tudtam elképzelni, hogy fekszenek a hátukra, ha elfáradnak a sivatagban. Apu azt mondta, hogy előbb ásnak két gödröt a púpjaiknak, majd azokba helyezik őket, és így tudnak hanyatt feküdni. És, ha így fekszenek, a lyukak miatt el sem dőlhetnek a szél miatt, és ha nem dőlnek el, nem megy a fülükbe a sivatagi homok. Azt is mondta, hogy amikor a légiónál volt kiküldetésben, látott olyan tevét, akinek homok ment a fülébe. Nem szép látvány egy süket teve, azt mondta. Állítólag a süket teve elhagyja a csordát, és egyedül vándorol a sivatagban, amíg éhen nem hal. Ettől szomorú lettem. Láttam magam előtt a szegény süket tevét, amint egyes-egyedül bóklászik a sivatagban, miközben tevecsaládja utána üvölt, hogy jöjjön vissza, majd csak meglesznek valahogyan. De nem. Ez így nem lehetséges. És végleg elvándorol szegény teve. Jártunk a madárházban is, amit nem nagyon értettem, mert a madarak ne is házban laknak, maximum fészekben. Láttunk kakukkot is amiről Anyukám elmondta, hogy az anyukája már kiskorában akcióhősi életmódra kényszeríti, hiszen bedobja egy idegen fészekbe, aztán csókolom! Lehet küzdeni az életért. Szegény kakukkgyerek. Küzdelem az életének az a része amit játéknak kéne kitölteni, küzdelmekkel teli lett. Talán a kakukkoknak van a világon a legnehezebb gyerekkoruk? Lehetséges, hogy a kakukk a legszemetebb gyerek a világon? De akkor vajon miért nem dorgálja meg valaki a kakukkokat? Ezt mondjuk tényleg nem értettem akkoriban. Pontosabban most sem. Tudomásul vettem, hogy a legjobb gyermekkor a jegesmedvéké. Egész nap csak lubickolnak a medencében, vagy a parton játszanak, majd halat nassolnak, amiért meg sem kell küzdeniük. Ingyen kapják a gondozóktól. A kakukkhoz képest sokkal könnyebb a dolguk. Nem kellett verekedniük az életükért sohasem. Sajnáltam az akcióhős kakukkfiókát életének nehézsége miatt. Na azért sírni nem sírtam agy sort sem, mert Anyu azt mondta, hogy a kakukk csak olyan fészekbe dobja a fiát, ahol csak nálánál gyengébb madárfiókák vannak, akiket könnyen kidobhat a fészekből az erős kakukk. A kakukk egy gyermekgyilkos gyermek gyilkos. Elálmosodtam ebben a sok gondolkodásban, leültem a zsiráf elé és csak néztem ki a fejemből. Néztem a hosszúnyakú zsiráfot és azon gondolkodtam, hogy mikor növök már meg legalább akkorára mint az Apukám. A zsiráf egyébként szerintem egy elrontott festésű kis szarvakkal rendelkező hosszú nyakú ló. Én legalábbis így láttam. A z egyik zsiráf inni kezdett, aminek eredménye egy elrontott balettrészlethez hasonlító mutatvány lett, továbbá majd’ leestem a padról a nagy mutatvány okán kialakuló röhögő görcs miatt. Ezek után perecet ettünk, ami csak kétszer nagyobb volt mint én, de azért hősiesen elbántam vele. Egyszer csak eszembe jutott, hogy a nagypapám azt ígérte, hogy egyszer elvisz pónilovagolni az állatkertbe, ezért tudatosan stratégiát kezdtem kiépíteni ennek elérése érdekében. Elég rossz formában lehettem, több mint háromnegyed órámba tellett mire elértem a célomat. Szerény készpénz összegért sikerült egy öreg pónin negyed órát eltöltenem. Nem szédült a póni, de vajon miért? Ezen gondolkodtam miközben monoton módon körbe gyalogolt alattam a szegény állat. Mindig csak balra, egész nap. Hogy a fenébe nem szédül? Vajon meg van különböztetve a balmentes és jobbmenetes póni, mint a csavarok? Vagy egyszerűen csak megszokta a balmenetet a hosszú évek alatt? És vajon legelni is csak körbe-körbe tud? Lehet, hogy még életében nem is ment egyenesen egy póni sem? Akkor meg miért nem hívják kanyarlónak? Tulajdonképpen egy csapat póninak sokkal kisebb karám is elég mint a rendes lovaknak, mert úgy is csak körbe-körbe rohangásznak egész életükben. Láttunk még zebrát is, amit Apu csak gyalogátkelőhelyeknek hívott. Nem értettem, de a körülöttünk állók nevettek, gondoltam vicces, amit mondott. Fehér alapon fekete csíkok, vagy fekete alapon fehér csíkok? Nagy kérdés egy gyereknek, sőt egy felnőttnek is az. De vajon ők tudják, vagy kétségek közt élik le az egész életüket szegények? Pont beért a biztonsági rácson túlra a vattacukros álca vége, aminek következménye az lett, hogy az összes zebra orra rózsaszín lett. Nevettünk. Az állatok királya, a sivatagi vadászat mestere. Ezt írták az oroszlánról a ketrece előtt, Apu olvasta el nekem, mert akkor még nem mentek sem a hosszú szavak, sem a rövidek. És dadogni is csak akkor dadogtam, amikor beszéltem. Szóval a vadászat mestere. Ez? Még életében nem lépett két gyorsat egymás után. Ez a mester? Előbb döglene éhen, minthogy csak közelről is lásson egy antilopot. Ezek nem csinálnak semmit egész nap, csak fekszenek az árnyékban és egyik oldalukról a másikra fordulnak miközben nézik őket. Az állatok királya? Egy lófütyülőt azt! Két-három pingvin nevetve elbánna vele, ha összeengednék őket negyed órára. Küzdene egy keveset, mint malac a jégen, aztán megadná magát a frakkos banditáknak. Az állatvilág különlegesen képzett 007-es ügynökei nagyon hamar elbánnának vele, miközben a szemközti ketrecben tanyázó antilopcsalád hülyére röhögné magát. A tigrisek eközben a csimpánzokkal kötnének fogadásokat. Nem arra vonatkozóan, hogy ki nyer, hanem, hogy mennyi idő alatt kötözik meg a totyorgósok a szebb napokat is látott nagy nyaút. Azért egy pár hét alatt megszoknánk, hogy a frakk fölött oroszlánbőr bundát hordanak a pöttöm kis men in black fanatikusok, a cicákok meg összebújva melengetnék egymást, és Szimbát néznék a tévében miközben egy jobb életben reménykednek. Krokodilokat is láttunk, amikre egy Apu által elmondott viccben a Nílusban fürdőző kissebségeik csak ennyit mondtak: Dik má’ Gazsi! Lacost gumicsónak! Na ezek még a cicákoknál is lustábbak. Kimásznak a partra, kinyitják a szájukat, megvárják ameddig belerepülnek a madarak, aztán becsukják, és már meg is vacsiztak. Szerencsétlen madarak! A majomketrec volt a legviccesebb. Meló természetesen semmi, játék viszont annál több. Mászóka, hinta, nyolc testvér, ingyen gyümölcs, mi kell még? A majmok élete finoman szólva nehézségektől mentes.
